A világon senki sem lesz, aki elfogad Téged úgy, ahogy vagy. Mint ahogyan Te sem fogadsz el mást szőröstül bőröstül.

De vajon miért?

Mert saját magaddal nem vagy tisztában, mert saját magadat nem fogadod el. Nem ismered minden oldalad, nem igazán van magadról kialakult képed, és így nem is tudsz határokat és célokat szabni.

Evickélsz az élet tengerén, hullámok, viharok tépázzák vitorládat, mert nem ismered saját személyiségedet, vagy inkább túl sokat ismersz belőlük. Hiszen van egy kép, melyet a szüleid mutatnak, egy kép melyet a barátaid festenek rólad, egy skicc a munkatársaidtól, egy festmény a párodtól, milyen is vagy Te mások szemében.

S minden alkalommal, amikor az önismeret rögös útjára lépnél belépsz saját galériádba, körül nézel és fogalmad sem lesz róla, ki is vagy Te valójában.

Hogy is lehetne, hiszen Önarckép nincs…

Így mikor belenézel lelked tükrébe egy törött torz tükör fogad, mely a megfelelésektől és a félelmektől repedésekkel teli. Minden egyes repedésben benne van egy önfeláldozásod, egy megalkuvásod, egy lenyelt véleményed. Ezek a repedések mutatják hol vagy Te. Sok van? Akkor sokszor rejtetted el Önmagad a világ elől, sokszor hazudtál a tükrödnek, “jó ez így”…

Te milyen festmény vagy?

Vajon Te mit kezdesz a repedésekkel? Javítgatod a tükröd? Esetleg ragasztasz rá matricákat, melyek elfedik a repedéseket. Vagy lépsz egy merészet, összetöröd a tükröt és neki állsz az Önarcképednek?

Hogy miért?

Mert senki nem fog elfogadni olyannak, amilyen vagy! Túl sok a kép, túl sok a valótlan személyiség jegy Benned és túl sok az elferdített, mások mércéjével mért valóságod.

Biztosan érezted már, hogy kibújnál a bőrödből, itt hagynád ezt az egész kócerájt és tovább lépnél.

Igazán nem kell messzire menned, csak magadba, hogy megfesd életed legnagyobb alkotását. A saját lényedet, a saját énedet!

Szeretettel,
Jáde

Segítünk

… HOGY HELYRE BILLENJEN SIKERED, BOLDOGSÁGOD ÉS EGÉSZSÉGED!