A legnagyobb gond önmagunkkal talán az, hogy senkinek nem mondjuk el azt, hogy valójában mit is érzünk. Csak benntartjuk önmagunkban valós érzéseinket. Pedig mindent az érzéseink határoznának meg: párkapcsolatunkat, életünket, egészségünket, családi kapcsolatainkat, bőségünket…

Szomorúak vagyunk és mégsem sírunk…

boldogok vagyunk mégsem szeretünk. Dühösek vagyunk, mégsem ordítjuk ki fájdalmunkat a világnak, hogy megkönnyebbülhessen testünk, lelkünk.

Pedig minden körülöttünk erre igyekszik rávezetni minket: filmek, idézetek, gondolatok, motivációs előadások stb…

Eltemetünk önmagunkban minden érzést és beteggé tesszük testünket, ahelyett hogy kifejeznénk érzéseinket – valós érzéseinket, hogy feloldozzuk önmagunkat, hogy végre a Mindenség áramlása kiteljesedhessen önmagunkban.

Nem Vagy Egyedül!

Úgy gondoljuk (érezzük), hogy ha kifejeznénk valós érzéseinket, szégyellnünk kellene magunkat, és ez talán a legrosszabb.

Éppen ezért – érzelmi magányunkban – minden nap fejet hajtva éljük életünket, ahelyett, hogy felnéznénk végre az égre, és elfogadnánk világunk megannyi csodáját és csillagát.

Hisz nem vagy egyedül és soha nem is voltál…

… pusztán csak Te tetted önmagad azzá.

Szeretettel,
Ammarkesh

Segítünk

… HOGY HELYRE BILLENJEN SIKERED, BOLDOGSÁGOD ÉS EGÉSZSÉGED!