Egyik nap tököt faragtunk a gyerekkel, összevegyítettük ezt a vicces szokást, a mindenszentekkel. Így mi magunk faragjuk meg az elvesztett szeretteinknek emlékére gyújtott gyertyák „gyertyatartóját”. A gyerekeknek így izgalmasabb és bevonhatóak.

Szóval kifaragtuk a tököket, azaz én faragtam, ők mondták milyen legyen. Kerekre vágjuk a kalapját, az orra legyen háromszög, stb. Amikor készen lettünk vele kitettem a teraszra, és akkor derengeni kezdett valami.

Kint maradtam és néztem a tököket és akkor értettem meg, hogy mindenkivel ez csináljuk életünkben akarva-akaratlanul.

Nagyon fura érzés volt látni, mit alkottam – persze kézügyesség hiánya lévén – nem lett hibátlan, az orra ferde lett a szemöldök elcsúszott, de ez nem érdekelt. A felismerés, ami a tökök faragásával hasított belém, ennél sokkal kevésbé volt derűs élmény.

Mit is csinálsz?

Folyton faragod, vájod, alakítod, uralni szeretnéd a másikat, tisztelet a ritka kivételnek. Kielemzed, bírálod ismerőseidet, szeretteidet, munkatársaidat.

Nem állítom, hogy rossz szándék vezérel bárkit – bár azért egy-egy intrika igencsak csípős és fájó tud lenni csupán alakítani szeretnél rajta a saját képedre, a te értékeidhez mérve.

Az, hogy a másik mit is szeretne, milyen az alaptermészete, miért öltözik úgy, ahogy öltözik, téged, mint átalakítót nem érdekel.

Faragható Egy Élet?

Mert csak azt látod, hogy mit is lehetne kihozni másikból, miért nem így viselkedik, miért nem ezt teszi, miért, miért miért?

Állandóan a miérteket hajszolod

De ezek a miértek csak és kizárólag a saját értékrended által generált kérdések. Ezekre a kérdésekre soha nem fogsz választ kapni, mert nem élsz a másik bőrében. Nem érted vagy legalábbis nem értheted teljes mértékben a másik értékrendjét, még az igazán közelállók esetében is nehéz feladat.

És igen itt van a lényeg.

Mivel nem értheted, érezheted, ugyan miért gondolod, hogy majd Te megoldhatod a másik problémáját? Dicséretes, ha a saját problémáidat megoldottad és boldog vagy, elégedett az életeddel, és úgy érzed segítened kell.

Nemes feladat, de egy igazi segítő csak kapaszkodókat tud adni, semmi mást. Nem tudja más helyett megélni, megérezni, mi az, ami a másiknak fontos.

Sőt egy igazi segítő nem is szeretne ilyet tenni

Egy segítőnek az a boldogság, amikor elmondja a saját tapasztalatát, vagy felnyitja a szemét egy-egy mondattal a másiknak, majd várja, hogy a másik a saját életére formálja az észrevételt és saját maga oldja meg az életét, a problémáit. Szóval, ha a segítő szerepében szeretnél tetszelegni ezt mindenképp tartsd szem előtt.

Kritizálni és beleszólni mindenki tud, nem nagy tehetség, jól megmondani a frankót a másikról. Az a nagy tett, amikor felnyitod valaki szemét, nem az, amikor porig alázod.

Faragható Egy Élet?

“…azért kellenek a korlátok, hogy kapaszkodót adj a gyermekeidnek.” – Rakovszky Lujza

Saját gyermekeiddel is ezt teszed, próbálod őket formálni, alakítani, példát mutatni, majd amikor kirepül – vagy már előtte, attól függően milyen nagy az otthoni nyomás és szigor – teljesen mások lesznek.

Pont azért, mert mindenkinek saját élete, saját érzései vannak.

És bizony hiába igyekszel, hiába próbálkozol, sőt esetenként kerékbe törsz, az ő életét csak ő maga tudja formálni, adhatsz alapot, adhatsz nekik talajt, amiben nőnek a magok, csak az a kérdés mi a célod? A saját képedre, elképzelésedre szeretnéd őket formálni – mert az veszett fejsze nyele –, vagy segítesz nekik megtalálni a saját útjukat.

Rakovszky Lujza pszichológus előadásán mondta, hogy azért kellenek a korlátok, hogy kapaszkodót adj a gyermekeidnek.

Faragható Egy Élet?

Pontosan idézni nem tudom őt, de a lényeg az volt, hogy ha egy magas hegy tetején állsz és nincs előtted korlát, nem tudsz lenézni a szakadékba, mert nem lesz, ami megtartson, míg ha van korlát, bele tudsz kapaszkodni és jó mélyre tudsz nézni, még kis is tudsz lógni a korláton, ha úgy tartja kedved. Ezért is szükségszerűek a korlátok, szabályok gyermekeid életébe. De korlátokat, kapaszkodókat adni, vagy korlátolni őket életük kiteljesedésében nem egy és ugyanaz.

Nem faragni kell őket, csupán irányt mutatni

Ugyanúgy el kell őket fogadnunk, ahogyan vannak, mit ahogyan a szomszédot sem fogjuk elkezdeni nevelni – normál esetben…

Az együttélés szabályai, az alkalmazkodás és a normák megmutatása a feladatod – se több se kevesebb.

Sokszor hallom és látom, hogy gyerekeiket belekényszerítik a szülők egy-egy sportba vagy szakmába, mert nekik nem jött össze anno. Ezáltal a gyermekeikben élik meg az elvesztett lehetőséget. Szörnyű ezt hallani és látni.

Persze ha valaki valamiben tehetséges, akkor nem szabad engedni, hogy csak lustaságból elhanyagolja, ott hagyja a területet, de ha csak sínylődik benne, annak nincs értelme erőltetni, mert kiégett kis zombit kreálsz belőle. Szülőként el kell fogadnod, hogy ugyanúgy van akaratuk és az ő életüket saját maguknak kell élni.

Elmondhatjuk, mennyire fáj, amikor megég az ujja, de az égés érzését csak akkor élheti át, ha megégeti magát.

„Ne hagyd, hogy az emberek átgázoljanak rajtad! (…) Ez a te életed. Ha kell valami, merj lépni, és kapd el, mert senki nem fogja tálcán eléd hozni azt, amire vágysz.” Cecelia Ahern

Te magad se gázolj át senkin!

Mindenki egyformán értékes, csak nem mindent mérnek a Te mércéddel!

Szeretettel,
Jáde

Segítünk

… HOGY HELYRE BILLENJEN SIKERED, BOLDOGSÁGOD ÉS EGÉSZSÉGED!