Elveszíteni valakit, tehetetlenül állni, míg ő eltűnik az életedből, leírhatatlan fájdalom. Amikor nyúlsz a telefon után, de nem hívhatod fel, itt a földön már nem elérhető.

Becsengetnél, de már nincs hova, nincs, aki kinyissa az ajtót. És fuldokolsz a fájdalomtól, nyeled a könnyeid, takarod az arcodat, csak nehogy lássa valaki. Szégyelled felvenni a fekete ruhát, pedig jól esne, csak már megszólnának.

A környezeted nem venné jó néven, hiszen ma már nem megengedett, hogy gyengének mutatkozz, hogy kicsit tovább maradj benne egy érzésben, mint azt a felpörgött világunk megengedi – pár nap, esetleg pár hét és már senkivel nem tudsz erről a veszteségről beszélni.

Engedd meg magadnak, hogy átéld ezt érzést, a fájdalmat, amit a szeretett személy hiánya okoz.

Elvesztettél valakit

Persze nem arra biztatlak, hogy maradj meg az önmarcangolásban és az önsajnálatban, de – egészséges mértékek és keretek között igenis hagynod kell magadnak lehetőséget arra, hogy meggyászold azt, aki elment.

Neked fáj, és ezt tiszteletben kell tartania másnak.

Mindig is fog fájni, mindig érezni fogod az űrt, amit hagyott maga után. A kérdés csupán az, hogy maga a személy hiányzik, ami ő volt az életedben, vagy valami egészen más miatt ragaszkodsz a fájdalomhoz?

Elbúcsúzni Soha Nem Késő

Sokan életük folyamán – mert nincs rá idő, lehetőség – nem mutatják ki mennyire fontos is számukra egy személy. Mert természetes a jelenléte, mert az érzelmek kimutatása nem elég trendi.

Mások távolságot tartottak, mert könnyebb a haragot tartani, mint megbeszélni azt, hogy kiben mi okoz sértettséget. Egyszerűbb a családi ebédeket fogcsikorgatva végig ülni, mint kiborítani a bilit.

De eljön az a nap, amikor rádöbbensz

… hogy már késő: túlhúztad a dolgot, se megbocsátani, se megnyílni, se elmondani nincs már lehetőséged, mert már elment.

Mégsem kell lemondanod arról, hogy megoszd vele azt, ami benned van! Ha már ebben a térben nem sikerült vele megbeszélned, mondd el neki most, egy másik térben, akár élményeidet is! Persze reakció nem lesz, vagy nem a szokványos formában, de ettől még szeretteid, akik fontosak voltak számodra nem tűntek el az életedből, csupán másképp vannak jelen, számodra értelmezhetetlen „formában”.

Nem hagynak magadra és attól sem kell tartanod hogy nekik rossz. Csak neked rossz, mert itt maradtál nélkülük. Ők kicsit megpihennek az Univerzumban, feldolgozzák az eddigi életek során összegyűjtött tapasztalatokat és új feladatokat kapnak.

Elérni őket a megszokott formában nem lehet, mégis sokszor „megjelennek” és melletted vannak. Amikor úgy érzed, „mint ha itt lenne”, akkor biztosra veheted, hogy jelen van. Nem kell tőle tartanod! Sokan félnek, mert a filmek, egyház, stb. elhiteti, hogy ezek az érzések nem lehetnek valódiak – ez ma rossz és sokszor szentségtörő dolog, hogy „szellemeket” érzel magad körül.

„Soha, de soha nem veszítjük el szeretteinket (…) Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből. Csak nem egy szobában vagyunk velük.” – Paulo Coelho

Gondold végig milyen nagy butaság ez – bocsánat, de így van. Nem fog senki megjelenni neked fehér lepelben lebegve a szobádban, mert szeretteid nem akarnak ijesztgetni. Félelmetes, mert megfoghatatlan! Miként lehetséges az, hogy érzed a közelségét, hiszen nincs itt, elment.

Elbúcsúzni Soha Nem Késő

Amikor érezd Őt, a közelségét. Amikor mintha melletted lenne, sőt mintha mutatni szeretne neked valamit, akkor bizony nagyon szeretne neked segíteni, vagy szeretne tőled elbúcsúzni.

Nyisd ki a szíved és engedd

… hadd súgja meg neked mit is szeretne, ne rémülj meg tőle, kérlek, ne zárkózz be. Meséld el neki, mennyire hiányzik neked, mondd el azt, amit nem tudtál elmondani és bocsáss meg neki.

Leírhatod, hangosan vagy magadban elmondhatod, ahogy neked jól esik. Így te is megkönnyebbülsz és ő is meg tudja, milyen érzések kavarogtak benned. Amikor elveszítettem számomra fontos családtagokat, éreztem, ahogy elmentek, elbúcsúztak.

Egy kis hideg fuvallatot éreztem, beugrott néhány emlékkép, és amikor hazaértem, kaptam is a hírt, hogy elmentek. Nagyon fájt, tehetetlen voltam! Tudtam például, hogy a nagymamám meg fog halni, mert nagybeteg volt, de amikor megtörtént, kihúzták alólam a talajt.

Valahogy mégis szentül hittem, hogy velem van és tud rólam.

Időnként, ha valami fontos volt elmondtam neki, segítséget kértem tőle. Évekkel később, amikor várandós voltam az első gyermekemmel vele álmodtam. Nem szólt egy szót sem, állt a konyhában mosolygott és hozta a frissen sült süteményt. És tudtam, hogy örül, hogy gyermeket várok, ő így tudta jelezni, „elmondani”, az örömét, hogy egy olyan emléket idézett fel, amit közösen szívesen csináltunk, sütöttük a sütit.

Majd, amikor a második gyermekemet vártam, szintén megjelent álmomban – ekkor már jobbak voltak a „radarjaim” – és mondta a tálca sütit átadva, „nagyon örülök, ne aggódj minden rendben lesz”.

Rengeteget jelentett számomra ez a pillanat: az ő jelenléte és szeretete.

Igenis lehetséges az, hogy érezd a szeretetüket, és kérd a segítségüket, ne félj ettől. A szeretteid elérhetőek, és szívesen jönnek le hozzád, csak befogadónak kell lenned hozzá.

A szeretet az egyetlen energia, ami nem vész el…

nem törölheted el, benned él, az emlékeidben. Ezt az érzést tápláld, a fájdalom természetes, de engedd el, hogy tovább érezhesd a szeretetüket, azoknak, akik elmentek.

♥ Fogd meg hát a mécsest, gyújtsd meg, mely most érte ég, ülj le és mondd el, ami szíved mélyén van. ♥ Engedj utat a könnyeidnek, és hagyd hogy érezz és érezd… ♥

Szeretettel,
Jáde

Segítünk

… HOGY HELYRE BILLENJEN SIKERED, BOLDOGSÁGOD ÉS EGÉSZSÉGED!